A fűszernövények évszázadokon át magától értetődően ott voltak a ház körül, a kolostorkertektől a falusi konyhakertek sarkáig, és aki főzött, az egyszerűen kilépett az ajtón, hogy leszedje, amire éppen szüksége volt.
Ez a szokás a városi életben kopott ki, amikor a fűszer zacskóba költözött. De mennyi munka lenne visszahozni a régi módit, és mi az, amivel érdemes elkezdeni?
Miért nem ugyanaz a friss és a szárított fűszer?
A zöldfűszerek aromáját illóolajok adják, amelyek a szárítás során nagy részben eltűnnek, tehát ami a zacskóban marad, sokkal kevesebb ízpofilt tartalmaz. A szárítás persze nem hiba, mert a téli konyhában nincs is más választásunk. A kettő viszont nem egymás helyettesítője, hanem inkább két külön alapanyag, amit érdemes külön is kezelni.
A saját termésnél ez a kérdés fel sem merül, hiszen néhány szálat főzés közben szedünk le, és az illat már a kezünkön érződik, mire a fazékig érünk.
Mekkora hely kell hozzá?
A fűszerkerthez nem kell nagy terület, mert a legtöbb faj kis helyen is jól érzi magát, és egy kisebb magaságyás elfér a kert végében, a teraszon vagy akár az előkertben is. A legfontosabb szempont a fény, ugyanis a mediterrán fajok napot kívánnak. A rozmaring, a kakukkfű és az oregánó a déli oldalon lesz igazán aromás.

Vannak viszont árnyéktűrő növények is, például a metélőhagyma és a petrezselyem, tehát egy sötétebb kertsarokban ezekkel érdemes indulnunk. Ha nincs kertünk, cserépben is nevelhetjük őket, csak az edény mérete legyen bőséges, mert a szűk helyről hamar elfogy a tápanyag.
A talaj a következő kérdés, mert a legtöbb fűszernövény a laza, jó vízáteresztő közeget szereti, és az állandóan pangó víz gyorsabban végez velük, mint a szárazság. Az öntözés amúgy is a leggyakoribb hibaforrás, hiszen a legtöbben inkább túlöntözik a cserepes fűszereket, ilyenkor pedig a gyökér nem jut levegőhöz. A cserép vagy az ágyás helyét érdemes a konyhaajtó közelében kijelölni.
Mit kezdjünk a terméssel?
A szedés időzítése sokat számít, mert az aroma nem egyformán erős a nap minden szakában. A virágzást pedig ne várjuk meg, mivel a levelek íze onnantól kezdve megváltozik. A rendszeres szedés egyébként magának a növénynek is jót tesz, mert elágazásra készteti, és aki sosem nyúl a bazsalikomhoz, annál az hamar felmagzik.
A használatnál érdemes két csoportra bontanunk a készletünket:
- a fás szárú fajok, például a rozmaring és a kakukkfű, bírják a hosszú főzést,
- a puha levelű zöldek, mint a petrezselyem és a bazsalikom, a legvégén kerüljenek az ételbe.
Az első saját fűszerolaj vagy szárított keverék egyébként jó ajándék is, és a gyerekek szívesen segítenek a töltögetésben.
A felesleget nem kell veszni hagynunk, hiszen a legtöbb fűszer szárítható vagy fagyasztható, a metélőhagyma és a bazsalikom pedig jégkockatartóban, olajjal leöntve is eltehető.
Miért éri meg belevágni?
Egy néhány négyzetméteres fűszerkert nem váltja ki a bevásárlást, viszont megváltoztatja a főzés ritmusát. A gyerekek is szívesen bekapcsolódnak, ha kapnak egy saját sávot az ágyás szélén, és a metélőhagyma erre az egyik leghálásabb választás, mert gyorsan indul és jól tűri a nyírást.
Az illat is fontos része az egésznek, hiszen a kertbe kilépve a rozmaring és a citromfű már akkor érezhető, amikor hozzájuk sem értünk.
A hazai klímához alkalmazkodó fajokkal ráadásul jóval kevesebb a munka, mint a tájidegen különlegességekkel, amelyek az első komolyabb télen odavesznek.
Hol nézzünk utána a részleteknek?
Megyeri Szabolcs Zöldfűszerek – termesztéstől felhasználásig című kötete harminchárom fűszernövényről közli tömören az alapvető tudnivalókat, és a válogatás szempontja az volt, hogy nálunk könnyen beszerezhető és gond nélkül termeszthető fajok kerüljenek bele.
A könyv erőssége a táblázatos rész, amelyből egy pillantással kiolvasható a fény-, a talaj- és a tápanyagigény, és amelyben a fagyérzékenység is szerepel, ami a teleltetésnél lesz fontos.














