A cantucci (vagy ahogy Toszkánában sokszor mondják: cantuccini, ha kisebb darabokról van szó) egy igazi olasz klasszikus: roppanósra sütött, mandulás keksz, ami eredetileg Toszkánából, azon belül is Prato környékéről indult világhódító útjára. A cantucci lényege a kétszeri sütésből eredő szárazabb, tartós, mártogatásra született textúra.
Az olaszok pedig pontosan úgy is fogyasztják, ahogy egy ilyen keksz megérdemli: mártogatva. A legismertebb párosítás a Vin Santo (édes toszkán desszertbor), amibe belemártva a roppanós szeleteket, pont annyira megpuhulnak, amennyire kell. Persze a hétköznapokban nagyon jól működik kávé mellé is: eszpresszóhoz, cappuccinohoz. És pont ettől szerethető: egyszerre ünnepien olasz, mégis teljesen hétköznapi.
Na de akkor ez most biscotti vagy sem? A „biscotti” Olaszországban inkább gyűjtőfogalom, szó szerint annyit jelent, hogy „kétszer sült” (bis = kétszer, cotto = sült). Vagyis a biscotti lehet sokféle: csokidarabos, ánizsos, mogyorós, fűszeres, régiótól és háztól függően ezer verzióban. A cantucci ezzel szemben egy konkrétabb stílus: toszkán jellegű, mandulával készülő, rúdformában megsütött, majd szeletelve újraszárított keksz. Röviden: a cantucci egy biscotti, de nem minden biscotti cantucci.
Tradicionálisan a cantucci vaj nélkül készül: pont ettől lesz szárazabb, roppanós, és ezért működik annyira jól mártogatva. Ha viszont valaki a puhább, omlósabb kekszeket szereti, tehet bele egy kevés vajat is.
Így készítsd el a toszkán mandulás Cantucci receptet!
Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra légkeverésen, és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Mérjük ki a lisztet, a cukrot, a sütőport és a sót egy nagy tálba, majd keverjük össze alaposan, hogy a sütőpor egyenletesen eloszoljon. Adjuk hozzá a mandulát is (maradhat egészben, attól lesz igazán cantucci-hangulata), és forgassuk át, hogy a dióféle mindenütt kapjon egy kis lisztes bevonatot.
Egy másik tálban üssük fel a tojásokat, adjuk hozzá a vanília kivonatot, majd villával verjük fel annyira, hogy egynemű legyen. Öntsük a nedves keveréket a száraz hozzávalókhoz, és kezdjük el összedolgozni: először kanállal vagy spatulával húzzuk össze, aztán kézzel gyúrjuk addig, amíg egy tömör, formázható tésztát kapunk. Használhatunk hozzá dagasztógépet is. Ne ijedjünk meg, ez egy keményebb, kekszes tészta, nem lesz lágy és nem is kell túlgyúrni, épp csak álljon össze szépen.
Osszuk a tésztát 2 egyenlő részre, majd lisztezett felületen formázzunk belőlük rudakat. Dolgozzunk határozott mozdulatokkal, és alakítsunk kb. 5 cm széles, hosszúkás hengereket (sütés közben még terülni fognak). Tegyük a 2 rudat a tepsire egymástól távolabb, majd toljuk a sütőbe, és süssük 180 °C-on, légkeverésen kb. 25-28 percig, amíg a rudak megszilárdulnak és enyhén aranyszínt kapnak.
További olasz receptekért nézz szét a NEMZETEK KONYHÁJA rovatban!
Vegyük ki a tepsit, és hagyjuk a rudakat pihenni kb. 20 percig, hogy szeleteléskor ne morzsolódjanak szét, hanem szépen vághatók legyenek. Ezután egy éles, lehetőleg recés késsel szeleteljük fel őket ujjnyi vastagra (kb. 1 cm), enyhén átlósan vágva, hogy szép, klasszikus cantucci-formát kapjunk.
Fektessük a szeleteket vissza: tepsire is mehet, de ha igazán roppanós végeredményt szeretnénk, pakoljuk rácsra, mert így minden oldalról jobban tud száradni. Vegyük le a sütő hőfokát 120 °C-ra, és toljuk vissza a cantuccikat kb. 20 percre, hogy kiszáradjanak és ropogósra piruljanak. Ha egyenletesen szeretnénk kiszárítani, a sütési idő felénél forgassuk át őket, de rácson ez általában kevésbé szükséges.
Amikor elkészültek, vegyük ki, és hagyjuk teljesen kihűlni, hűlés közben tovább keményednek, ettől lesz meg az a tipikus cantucci-ropogás. Tároljuk jól záródó dobozban, és ha olaszosan szeretnénk tálalni, kínáljuk kávé vagy desszertbor mellé mártogatósnak.
