Elengeded a kezét az iskola kapujában, ő hátra sem néz, neked viszont még két saroknyira is azon jár az eszed, hogy vajon rendben átért-e a zebrán, és nem felejtette-e otthon az uzsonnáját.
Ez a szülői szorongás. De honnan jön ez a második, folyamatosan futó gondolatsáv, és hogyan lehet úgy együtt élni vele, hogy közben ne a gyerekre nehezedjen rá?
Miért jár a szeretettel félelem is?
A szorongás alapvetően védőfunkció, arra való, hogy figyeljünk a veszélyre, egy szülőnél pedig ez a rendszer különösen érzékenyre van hangolva. A gyerek érkezésével gyakorlatilag kikerül egy rész az életedből a saját védelmed alól: ott játszik, eszik és alszik az oviban, te viszont nem tudod folyamatosan szemmel tartani.
Az agyunk ilyenkor a legrosszabb forgatókönyvet játssza le, mert az evolúció szempontjából ez volt az olcsóbb. Jobb feleslegesen megijedni, mint egyszer elkésni a reakcióval, csak épp a modern hétköznapokban ez az inger gyakran fölöslegesen kapcsol be.
Ezt fontos kimondani, mert sokan szégyellik: a szorongó gondolat nem azt jelenti, hogy rossz szülő vagy, és azt sem, hogy valóban történni fog valami. A félelem nem a szeretet ellentéte, hanem a kísérője.
A második gyereknél sokan azt veszik észre, hogy ugyanez a félelem már enyhébb formában jelentkezik, ami jól mutatja, mennyire táplálja a bizonytalanság az egészet.

Hogyan ne rakódjon rá mindez a gyerekre?
A kicsik a mi arcunkról olvassák le, mennyire veszélyes a világ, és a reakciónkat veszik át, nem a szavainkat. Aki mindig aggódva figyeli a mászókát, az azt tanítja meg, hogy a mászóka veszélyes hely, tehát a cél az, hogy ne a félelem irányítson.
Néhány dolog, ami ebben segít:
- nevezd néven, amitől félsz, mert a kimondott félelem sokkal kisebb, mint a fejedben lévő változata,
- ne a gyerektől kérj megnyugtatást, mert a folyamatos beszámoltatás a te szorongásodat teszi az ő feladatává,
- engedd meg neki a saját kis kockázatait, a fára mászástól az egyedül megtett útig a boltig,
- figyelj arra, mit mondasz magadról előtte, mert a te mondataidból tanulja meg, hogyan lehet félni és mégis elindulni.
Az sem baj, ha nem megy elsőre. Egy hét alatt nem fog eltűnni a szorongás, néhány hét után viszont már észreveheted, hogy ritkábban tör rád ugyanaz a gondolat.
A saját gyerekkorod mintái is beleszólnak, hiszen sokan pontosan azt csináljuk, amit otthon láttunk, és van, aki ezt ismétli, más pedig éppen az ellenkezőjébe menekül. Érdemes a párodra is támaszkodni, mert két ember másképp lát ugyanarra a helyzetre, és ha egyedül neveled a gyereked, egy barát vagy egy nagyszülő is lehet ez a második nézőpont.
Mikor érdemes segítséget kérni?
Az aggodalom a szülői szerep része, és a legtöbbször együtt lehet vele élni, viszont vannak jelek, amelyeknél nem érdemes kivárnod. Ha a szorongás elveszi az alvásodat, kihat a mindennapi működésedre, vagy már a gyereked mozgásterét szűkíti, azt beszéld meg szakemberrel.
A háziorvos és a pszichológus is jó első lépés lehet, és nem kell megvárnod, hogy elviselhetetlen legyen. Ez nem gyengeség, hanem ugyanolyan gondoskodás, mint a többi, a saját alvásod és mozgásod pedig azért számít, mert kimerülten minden félelem nagyobbnak látszik.
Közös feldolgozás
Chiara Ravizza Vigyázok rád, mert szeretlek című kötete arról szól, hogy minden anyukának megvannak a maga félelmei, még a legbátrabbaknak is, legyen szó a rettenthetetlen tigrisanyáról vagy a kecses flamingómamáról.
Az apák félelmei ugyanígy léteznek, csak jóval ritkábban kerülnek szóba, és még ritkábban könyvbe, ezért ez a kötet nekik is tud mondani valami újat.
Az állatanyák szerepeltetése régi és jól működő fogás a gyerekkönyvekben: a gyerek a saját anyukáját ismeri fel bennük, a felnőtt pedig végre kívülről látja a saját aggodalmát. A kötet a Csengőkert Kiadónál jelent meg, és attól, hogy egy érzésnek neve és alakja lesz, máris kezelhetőbbé válik, méghozzá mindkettőtök számára.














