Az erdő hangjai ott vannak a mesékben, a rajzfilmekben és a plüssállatok nevében, a legtöbb városi gyerek viszont úgy nő fel, hogy a baglyot, a harkályt vagy a szarvasbőgést élőben egyszer sem hallotta.

Ismeri a nevüket, csak épp nem tudja, hol élnek és milyen hangot adnak valójában. De mennyit számít ez, és mit tehetünk azért, hogy a természet ne pusztán egy papírlapokon létező világ legyen a gyerek életében?

Mit mutatnak a kutatások?

Az állatok és a gyerekek kapcsolatát évtizedek óta vizsgálják, elsősorban a háziállatokon keresztül. Egy több mint nyolcszáz fős horvát vizsgálatban azok a tíz és tizenöt év közötti gyerekek értek el magasabb empátiapontszámot, akik erősen kötődtek a saját állatukhoz, tehát nem pusztán az számított, hogy volt-e otthon állat.

Forrás: Vidović, Štetić és Bratko (1999), Daly és Morton (2003, 2006, 2009), valamint Purewal és munkatársai (2017) áttekintése.

Annyit mégis kiolvashatunk belőlük, hogy a figyelmes, gondoskodó kapcsolat számít, nem az állat puszta jelenléte. A gyerekkori állatgondozás ráadásul sok minden mással is együtt jár, a családi mintától az együtt töltött időig.

Ebből persze nem az következik, hogy állatot kell vennünk az empátia kedvéért, sokkal inkább az, hogy érdemes rendszeres és nyugodt találkozásokat adnunk a gyereknek az élővilággal.

Miért éppen a hang?

A hallás a legkorábbi érzékeink közé tartozik, hiszen a baba még a születése előtt reagál a hangokra. A képek értelmezése és a szavak megértése ehhez képest jóval később jön. Egy valósághű állathang ezért azelőtt megfogja a kicsik figyelmét, hogy bármit is értenének a történetből.

A hangfelismerés a beszédtanulásnak is része, mert a gyerek eleinte hangokból építi fel a szavakat, az állathangok pedig ezek közül a legkönnyebben utánozhatóak. Nem véletlen, hogy a hangutánzás az egyik első játék, amelyben a kicsi maga is aktív résztvevő.

Ami viszont ennél is fontosabb: a hallottak később összekapcsolódnak egy valódi élménnyel, ha kedvet kapnak barangolni a természetben.

Mit tehetünk, ha nincs a közelben erdő?

A séta ilyenkor is a legfontosabb rész, még ha csak a szomszédos parkig jutunk el. Jó játék, ha megállunk egy percre és csendben hallgatózunk, a gyerekek ugyanis meglepően hamar rákapnak erre, és sokszor előbb hallanak meg valamit, mint mi.

Az évszakok külön kapaszkodót adnak, hiszen az erdő hangjai hónapról hónapra változnak: tavasszal a madarak szólnak, ősszel viszont a szarvasbőgés a nagy élmény. Az sem baj, ha a gyerek közben inkább a tócsákkal foglalkozik, mert az is a természet részét képezi.

A háziállat szintén ide tartozik, mert a napi gondoskodás az igazi tanulás. Az etetés, az itatás és a nyugodt simogatás többet ad bármilyen magyarázatnál. Állatot vállalni viszont nem kötelező ahhoz, hogy a gyerek megszeresse őket, hiszen az állatkert, egy tanyalátogatás vagy a nagyszülők kutyája ugyanúgy megteszi.

A saját hozzáállásunk ugyanilyen sokat számít, mert a gyerek abból tanulja meg, hogyan viszonyuljon egy pókhoz vagy egy esőázta csigához. Ha mi sikítunk, ő is azt fogja csinálni, ha viszont megnézzük együtt, akkor kíváncsi lesz rá.

Mit tehetünk még? Válasszunk hangoskönyvet!

Ezek a kötetek a legkisebbeknél működnek a legjobban, mert a gyerek maga irányítja a történést, és a gomb megnyomása meg a hang között ő maga fedezi fel az összefüggést. Azt is fontos kimondani, hogy egy ilyen könyv nem a séta helyett van, hanem a séta előtt, hiszen általa nagyobb kedvet kaphatnak a kimozduláshoz.

Giulia Pesavento Az erdő című kötete egy nyugodt erdei sétára hív, ahol sorra bemutatkoznak az erdő lakói, és hat valósághű hang szólal meg a lapokon. A Csengőkert Kiadó hangot adó sorozatában több rész is megjelent, a tanyáról, a szavannáról és a kiskedvencekről.

A legkisebbeknek szól, akik még a lapozásnál tartanak, és akik a világot egyelőre inkább hangokból és képekből rakják össze, nem pedig mondatokból.