Ha egy igazán ízletes és szaftos csirkemellet szeretnénk készíteni, akkor ez a recept tökéletes választás! A serrano sonka sóssága, a szárított paradicsom intenzív zamata és az olvadó mozzarella együtt fantasztikus kombinációt alkot.
Egyszerű, de mégis különleges fogás, amit könnyen elkészíthetünk akár hétköznap, akár egy ünnepi vacsorára.
Így készítsd el a Paradicsomos-mozzarellás töltött csirkemell receptet!
Előmelegítés és előkészítés
Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra, légkeveréses fokozaton. Amíg a sütő melegszik, készítsük elő az alapanyagokat: a mozzarellát vágjuk szeletekre, mossuk meg és tisztítsuk meg a húst.
A csirkemellek előkészítése
A csirkemelleket hosszában vágjuk be, hogy zsebet alakítsunk ki bennük – vigyázzunk, hogy ne vágjuk át teljesen! Sózzuk, borsozzuk, majd szórjuk meg a szárított fokhagymával és morzsolt bazsalikommal.
A töltelék összeállítása
Nyissuk szét a csirkemelleket, és töltsük meg teljes hosszában a mozzarellával és a szárított paradicsommal. Hajtsuk vissza a csirkemellek tetejét. Fűszerezzük kívülről is a húsokat. Ezután a serrano sonka szeleteket tegyük egymás mellé, úgy, hogy részben fedjék egymást, majd takarjuk be vele a csirkemelleket.
Az Ízmester Szárított Paradicsom az olasz konyha esszenciája: gazdag, koncentrált ízvilága minden ételt feldob, legyen szó tésztáról, pizzáról vagy mediterrán salátáról. Az aszalt paradicsom tele van antioxidánsokkal és értékes vitaminokkal, miközben az íze még karakteresebb, mint a friss változaté. Ha egy csipetnyi napsütötte Olaszországot szeretnél a tányérodra varázsolni, ez a tökéletes választás!
Sütés
Egy hőálló tálat kenjünk ki egy kevés olívaolajjal. Tegyük át a csirkemelleket a sütőtálba. Locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és tegyünk rájuk egy-egy vékony szelet vajat. Ezután fedjük le alufóliával. Helyezzük az előmelegített sütőbe, és 180°C-on süssük 30 percig.
Fólia le, ropogós kéreg fel!
A 30 perc letelte után vegyük le a fóliát, emeljük a sütő hőmérsékletét 200°C-ra, és további 10 percig süssük, hogy a teteje szépen megpiruljon.
Pihentetés és tálalás
A sütőből kivéve hagyjuk pihenni a csirkemelleket 5 percig. Ezután vágjuk szeletekre, és tálaljuk friss salátával, rizzsel vagy grillezett zöldségekkel.
A recept létrejöttét az ÍZMESTER támogatta!
Ha kíváncsi vagy, hogyan készítsd el, nézd meg ezt a videót!