Szeptember 29-én, Mihály napján a magyar falvakban véget ért a gazdasági év, behajtották az állatokat a téli szállásra, elszámoltak a pásztorokkal, és ezzel elkezdődött az az őszi időszak, aminek szinte minden hetére esett valamilyen megtartó szokás.

A mai háztartásokban ezekből a dátumokból kevés maradt meg, az esti mese viszont minden otthonban jelen van, és ugyanazt adja a gyerekeknek, amit egykor a jeles napok, vagyis biztos pontot az idő múlásában. Mit tanulnak a gyerekek az évek és a napok visszatérő rituáléiból, és hogyan tarthatjuk meg őket úgy, hogy ne váljanak teherré?

Mihály-napkor véget ért a gazdasági év

Szeptember 29. a népi kalendárium legjelentősebb szeptemberi napja volt, ami a mulatságok idényét is megnyitotta, hiszen Mihály-naptól Katalin napjáig, vagyis november 25-ig tartó kisfarsang volt ősszel a lakodalmak és a bálok ideje, és ekkortól indultak a Mihály-napi vásárok is.

Egy kisgyerek ebből persze nem a gazdálkodás logikáját fogja megérteni. Azt érti meg, hogy az évnek vannak pontjai, amikor valami lezárul és valami más elkezdődik, és hogy ezek a mozzanatok nem tőlünk függnek, hanem előttünk is jelen voltak az életben tőlünk függetlenül.

Márton-napkor gyullad ki az első lámpás

Szent Márton legismertebb története szerint egy fagyos éjszakán Amiens mellett kettévágta a köpenyét, hogy a felét egy kifosztott koldusnak adja. A ludak egy másik legendából kerültek a történetbe, mert amikor Márton a püspöki kinevezés elől a ludak közé bújt, a gágogás elárulta, és a legtöbb ábrázoláson ezért áll ott mellette egy liba.

A magyar hagyományban ez a nap is elszámolás volt, hiszen a tavaszi és a nyári munka pásztorbérének ekkor jött el a határideje. Eddig kellett megtartani a lakodalmakat is, mert az advent kezdetével már nem volt rá mód. A lámpás felvonulás főként német, osztrák és holland területen él, ahol a gyerekek maguk készítette lámpással kísérik a fehér lovon vonuló Mártont, és a fény az ő jótetteit jelképezi.

A lámpás ötletét otthon is könnyű átvenni, mert november közepén délután 4 óra körül már sötét van, és egy befőttesüvegből készült lámpás vagy egy közös esti séta a városi fényekkel a kicsiknek is izgalmas program tud lenni.

Miben más a rituálé, mint a napi rutin

Miért ér többet egy jeles nap egy jól megszervezett hétköznapnál? Barbara Fiese amerikai pszichológus és munkatársai 2002-ben ötven év kutatásait foglalták össze a családi rutinokról és rituálékról, és a kettőt az alapján választották szét, hogy mit üzennek.

A rutin azt üzeni, amit meg kell tenni, vagyis a fogmosás, a vacsora és a lefekvés rendje kiszámíthatóságot ad, de elmúlik, amint megtörtént. A rituálé azt üzeni, hogy az életben vannak fontos mérföldkövek, és ezért előre várjuk, utána pedig emlékként felidézzük, ahogy a Márton-napi libasültet vagy az első közös dióverést is évekkel később is felemlegetjük.

A rituálé ráadásul nemzedékeken át összeköt, hiszen Fiese és munkatársai szerint a családi rituálék a jelentés folytonosságát adják a generációk között, és egy nagyszülőtől átvett szokás a gyerekek számára olyan, mintha egy hosszabb történetbe kapcsolódnának be.

Mit adnak a gyerekeknek az őszi hagyományok

A jeles napok először is kapaszkodót adnak az időben. A kisgyerekek a hónapok nevét még nem tudják, a „lámpás nap” vagy a „Luca nap” viszont már olyan pont, amihez képest az ősz elejét és végét is el tudják helyezni.

A jeles napok az összetartozás érzését is erősítik, és ehhez közel áll az, amit Marshall Duke és Robyn Fivush amerikai pszichológusok a családi történetekről találtak. Azt vizsgálták, mennyit tudnak a gyerekek és a kamaszok a saját családjuk történetéből, és azt találták, hogy akik többet tudnak, azoknak magasabb az önbecsülésük, jobb a tanulmányi és a társas kompetenciájuk, és kevesebb a viselkedési problémájuk.

Nem is feltétlenül a tények ismerete számít, hanem az, hogy a család beszélget a közös múltjáról. A jeles napok ugyanezt adják közösségi szinten, hiszen egy olyan történetbe vonják be a gyerekeket, ami jóval régebben kezdődött, mint az ő életük.

A mese útján a történet tovább él

A szokások régen is történeteken keresztül jutottak el a gyerekekhez. Magát a Márton-napot is egy legendából ismerjük, a köpenyét megosztó katonáéból, és a népmesék ugyanígy hordozzák az évszak munkáit, a szüretet, a betakarítást és a tél előtti készülődést.

Az esti mese ezért a legkézenfekvőbb út a hagyományhoz, hiszen nem igényel szervezést, és minden este rendelkezésre áll. Egy Márton-napi este véget érhet a lámpás sétával és a legenda elmesélésével is, egy átlagos októberi este pedig egy őszi mesével, ami ugyanabba az évszakba helyezi a gyerekeket, amit odakint is látnak.

A Lovász Andrea szerkesztette Mesék minden napra  91 őszi mesét tartalmaz, vagyis pontosan annyit, ahány napja az évszaknak van.

A válogatásban több mint negyven szerző szerepel, magyar népmesék, klasszikusok és kortárs szövegek egymás mellett, köztük Andersen, a Grimm testvérek, Zelk Zoltán, Lázár Ervin, Mészöly Miklós, Kertész Erzsi, Finy Petra és Dániel András egy-egy írása. Hanga Réka illusztrációi végig színesek, a kötet 168 oldalas, a kiadó pedig 3 és 99 év között ajánlja.