Hirdetés
Lehetünk-e hívők egyház nélkül? Hodász András könyve

Lehetünk-e hívők egyház nélkül?

Hodász Andrással akkor “találkoztam” először, amikor a mára már megszűnt Papifrankó nevű Youtube-csatornát vitte még az egyház kötelékéhez tartozva. Habár én magam nem vagyok vallásos, egyből szimpatikusnak találtam, ahogy fiatalokkal beszélgetve fiataloknak igyekszik a mai modern világban közelebb hozni a vallást, megválaszolva az egyébként kortól függetlenül mindannyiunkban felmerülő kérdéseket.

Az egyház, a maga intézményesült formájában sosem tudta elnyerni a bizalmamat, hiszen évszázadokon keresztül tette pénzzé a tanait, és zárta el a tudást, sötétségben tartva azokat, akiktől adók formájában a megélhetése függött. Arról már nem is beszélve, amikor Isten nevében dúlta fel egész Európát és a Közel-keletet a keresztes háborúk alatt és még hosszasan sorolhatnám, hogy az intézményesült vallás bármely formája miért veri ki nálam a biztosítékot.

Ezzel szemben magában a vallásban a jószándékot látom, a mögötte álló tanok a közösségépítésről, az egymás iránti elfogadásról, befogadásról és szeretetről szóltak és szólnak a mai napig. Persze minden történetírást, így a Bibliát is a helyén kell kezelni, és (el lehet ítélni, de) nem szabad fennakadni olyan részleteken, ami az adott korszak sajátosságai révén, az akkor érvényben lévő törvények és hasonlók szempontjából mai mércével már nem állják meg a helyüket.

Gyerekként részben vallásos környezetben nőttem fel, így számomra természetes volt, hogy van, aki számára van Isten, míg másoknak lehet, hogy nincs. Azt hiszem, innen visszanézve én magam úgy éltem meg, hogy van. Máskülönben nem ért volna akkora arculcsapásként, amikor arra a tapasztalati következtetésre jutottam, hogy nincs. Mert akár gyerekként, akár felnőttként érik traumák az embert, nehéz nem Istenre hárítani a dühöt, amit érzünk. Legalábbis én így voltam vele. Hiszen milyen Isten az, aki nem akadályozza meg jó emberek halálát, aki hagyja betegségben szenvedni őket, miközben gonosz emberek milliói éldegélnek boldogan a nagyvilágban.

Mivel bennem már gyerekként ekkora kérdéseket és űrt hagyott a vallás, valahogy egyből rákapcsolódtam András szavaira, mert a Youtube-csatornáján, vagy az általa publikált írásokban – amikre később rátalálva nagyon összetett gondolatokra találtam – nem akarta lenyomni a torkunkon az egész hitbeli témát. Érdekes módon életemben először azt tapasztaltam, hogy valaki, aki az egyház képviselőjeként beszél, kérdéseket tesz fel és ezek között a kételyek között igyekszik újra és újra visszatalálni az emberekbe és Istenbe vetett bizalmához.

Uram, te mindent tudsz: Egy pap története az egyházról, politikáról és a hit megőrzéséről Hodász András

Hogyan lehetünk hívő emberek egyház nélkül a mai világban?

Mert felmerülhet a kérdés, egy közösségben élő, jószándékú emberben, hogy mi van akkor, ha egyetértünk a kereszténység gondolatiságával, de mégsem találjuk benne a helyünk.

Atyádat és anyádat tiszteld! Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! Felebarátod házastársát ne kívánd! Mások tulajdonát ne kívánd!

Így szólnak a Tízparancsolat azon felszólításai, amik az emberek közötti békesség megőrzéséért felelnek. Habár könnyen hibázunk, vitázunk, ezekkel azért kérdés nélkül egyet lehet érteni, akkor is, ha az irigység vagy a kísértés alkalomadtán kopogtat az ajtónkon. Ezért feltételezem, hogy azok, akik közösséget tudnak vállalni ezekkel a gondolatokkal, maguk is keresztények, egyház ide vagy oda.

 

Miért hallgassunk arra, aki maga is elhagyta az egyházat?

Felteszem épp ezért. Az egyház hibáit ki lehet emelni. Az állammal való szövetsége révén ezek nem csak évszázadokkal ezelőtt, de a közelmúltban is számtalanszor jelentkeztek és felteszem a jövőben is lehet majd mit a szemükre olvasni.

Mindezek ellenére az egyház közösségszervező erejétől nem lehet eltekinteni. Hiszen hosszú-hosszú ideje ad fogódzkodót mindazoknak, akik elveszve érzik magukat a világban. Nem csak a hit által, hanem azok által az emberek által is, akiket az egyházközösségben megismerünk, akik mellett a misék alatt ülünk, és akikkel kezet fogunk jószándékunk jeléül. Akikre számíthatunk, ha baj van, akikhez szólhatunk, ha épp senki nem hallja meg a szavunkat.

Ahogy az sok mindennel lenni szokott, természetesen az egyházközösség ereje is haldoklóban van egykori jelentőségéhez képest, a modern világ elmagányosodása mindenre rányomja a bélyegét előbb-utóbb.

És pont ebben az időben, amikor egyre kevésbé tudjuk erősíteni az emberi kapcsolatainkat, tévesen azt gondolva, hogy ez a jó út, vannak olyan egyházon kívüli hangok, mint Hodász Andrásé. Aki képes a közösségi média felületein keresztül közösséget szervezni, influálni. András úgy használja ezeket a platformokat, ahogy azt valójában kellene. Legyen szó az Instagram oldaláról, vagy az általa működtetett Aeternum Youtube-csatornáról. A könyve, a nemrég megjelent Uram, te mindent tudsz című életrajzi írása, pedig már csak hab a tortán.

“Kerestem magamban a választ, ami talán békét hoz annyi év szorongás és keserűség után, de nem találtam, és csak reméltem, hogy ez idővel változik”

Hodász András már a könyve első oldalán képes volt összefoglalni a valláshoz fűződő viszonyom, miközben írásmódja és szófordulatai szépirodalmi régenyekkel vetekszenek. Igazából ez nem megszokott önéletrajzi könyv, mert azok a legtöbbször inkább a rajongók szeretete okán kerülnek kitüntetett helyzetbe. Az Uram, te mindent tudsz ezzel szemben egy minőségi, lendületes, és érzelmes írás, ahol a személyes megélések mellett betekintést nyerhetünk korunk egyházi intrikáiba is.

Hogy András könyvét idézzem ismét “egy jó tea mindig segít belefogni egy nehéz beszélgetésbe”. Itt az idő, főzd le azt a teát, vedd kezedbe a könyvét és garantálom, hogy a végére jó pár nehéz beszélgetést lefolytatsz majd önmagaddal.

a borító alapján
Takács Kriszti, az A borító alapján rovat szerzője

Személyes rovat

Takács Kriszti

Szociológus, aki kajákról, helyekről és emberi dolgokról ír.
Mert mindenkit megítélünk a borítója alapján.

@aboritoalapjan

Hirdetés

olvass bele a többi cikkbe is!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Részletek: