Hirdetés
Fairytale of New York Sour

Fairytale of New York Sour koktél: recept és történet egy pohárban

A Fairytale of New York Sour jó példa arra, mennyire szerteágazó a koktélkultúra. Különböző korok, különböző emberei egészen máshogy viszonyultak, italokhoz, ízekhez. Ennek köszönhetően nagyon gazdag mára a koktélkészítés tudománya/művészete/kultúrája.

Éppen ezért aki úgy dönt, hogy jobban meg szeretné ismerni az alkoholos és alkoholmentes italok összekeverésének fortélyait, annak meg van az a szerencséje, hogy bárhol elkezdheti.

Akármelyik koktélnak vagy összetevőnek olvas utána az ember, rögtön egy minimum 200 évre visszavezető szálat fog találni a koktélkészítés szövevényes történetéből, ami valahol a 1800-as évek elején kezdődött az Egyesült Államokban, és az 1800-as évek második felére érkezett meg Magyarországra.

Ebből kifolyólag az első cikk a Dizájnkonyhán, amit a Kakasital Instagram csatorna szerzője írt, egyetlen koktél történetét mutatja be, mégpedig a kacifántos nevű Fairytale of New York Sour-ét.

Ez a koktél az 1860-as évekbe vezet minket vissza, amikor is először létrejött a Whisky Sour koktél. Ebben az időszakban már több koktél is létezett, például a koktélok őseként számon tartott Old Fashioned is, amit csak jó indulattal nevez koktélnak az utókor, hiszen nem másról mint cukrozott Whisky-ről van szó, amit kis keserűvel tettek érdekesebbé.

A Whisky Sour viszont már egy komplex koktél, ami a Sour koktélok kategoriájába tartozik, így elég sok koktél a testvére. Öt összetevőből áll, de ebből kettő opcionális.

kakasital sour koktél
Forrás: Kakasital

Ez utóbbi kettő összetevő kihagyásával is beszélhetünk Whisky Sourról, de a tojásfehérje, a váratlansága ellenére kellemesen krémessé teszi a koktélt, a csipet só pedig, mint természetes ízfokozó, jól erősíti fel a koktél karakterét.

Úgyhogy érdemes mind az öt összetevővel megpróbálkozni, ha valaki veszi a bátorságot hogy otthon elkészítse. Ezen a videón megnézheti, hogyan is kell:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kakasital (@kakasital) által megosztott bejegyzés


Idővel pedig a Whisky Sour is elkezdett fejlődni, alakulni. Ha a whisky-t ginre cseréljük benne, akkor megkapjuk a Whisky Sour-ral egyébként nagyjából egy idős Gin Sour-t. Ha a cukorszirupot mézre cseréljük, létre is jött a Gold Rush.

Ha pedig a Gin Sourben cseréljük a cukorszirupot mézszirupra, máris a Bee’s Knees koktélt kapjuk, ami így már két lépésre van a Whisky Sourtól, mégis rokona.

Sőt, ha nem számítjuk a tojást, akkor végeredményben a Daiquiri, a Margarita, a Mai Tai és a Sidecar is rokonai a Whisky Sournak, hiszem édes és savanykás ízeket kevernek egy alapszesszel és így a Sour koktélok családjába tartoznak.

Gasztrotrendek 2025: mit eszünk és hogyan főzünk idén? Olvasd el cikkünket!

Viszont ha nem akarunk túl messze kerülni az eredeti recepttől, akkor közelebbi leszármazottat is találunk, mégpedig a New York Sour nevezetű koktélt, ami ugyan keveset innovált az eredetin, de ez mégis sokkal érdekesebbé tette azt.

A New York Sour egy olyan Whisky Sour, aminek a tetejére egy kevés száraz vörösbort öntenek és amely már az 1880-as években létezett. A bor szépen elfoglalja a helyét a tojás habja alatt és a citromos whisky felett, így nem csak ízben, de látványban is összetettebb italt kapunk.

Fairytale of New York Sour
Forrás: Kakasital

A koktélok hosszú időn keresztül, pont ilyen apró változásokkal fejlődtek, és így jutottunk el máig, amikorra a koktélkészítés progresszív iránya kezd túllépni a pusztán alkoholok, likőrök, vermutok és gyümölcslevek összekeverésének tudományán, és megannyi gasztronómiai eljárás eredményei is lehetnek.

Ez a változás főleg az alapanyagok előkészítésében rejlik. A klasszikus koktélkultúrának, amely egyébként a mai napig tartja magát, már meg van az az ága, amely képes teljesen átlátszó Whisky Sourt készíteni vörösboros rebarbara habbal a tetején. Ahogy tette azt Andrii Zhytniuk bártender.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Andrii Zhytniuk (@andryuflair) által megosztott bejegyzés

Ezt a jelenséget kritizálta pár hete David Wondrich italtörténész a punch.com-on. Érvelése szerint a koktélkultúra túl bonyolulttá vált, és bár ez egyfelől tényleg izgalmas eredményeket szül, de cserébe a vendégeknek sokszor nehéz követni mire is számítson ha csak éppen betéved egy bárba.

Fairytale of New York Sour koktél története
Forrás: Kakasital

De ennek a fajta fejlődésnek persze van visszafogottabb eredménye is, mégpedig az a koktél, amely miatt ez a cikk a kezdetét vette: a Fairytale of New York Sour, amely a New York Sournak a továbbfejlesztése.

Ebbe a koktélban annyi specialitás van, hogy nem szimplán whisky az alapja, hanem egy olyan, idehaza úgy mondanánk hogy “ágyas whisky”, amelybe 40-50 percig Chai fűszerkeveréket áztattak. Ez azért még nem olyan bonyolult.

Fairytale of New York Sour koktél recept

Én is elkészítettem otthon, kattints a videóra és megtalálod a Fairytale of New York Sour RECEPTJÉT!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kakasital (@kakasital) által megosztott bejegyzés

Az eredmény pedig egy ízekben az eredeti koktélnál jóval gazdagabb élmény, amely ennek ellenére megtartja az eredeti karaktert is, és felismerhető leszármazottja az eredeti Whisky Sournek. Ezen túl pedig jó apropó arra is, hogy végigjárjuk a Sour koktélok történetét. Mint ahogyan tette ez a cikk is.

Készítsétek el a fenti koktélok bármelyikét ti is otthon!

Ha pedig kérdésetek lenne az összetevőkkel kapcsolatban, írjatok rám bátran a Kakasital instagram csatornán.

 

Szerző: Kakasital

Hirdetés

olvass bele a többi cikkbe is!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Részletek: