A földön dühöngő kisgyerekek nem azért sikítanak, mert nem akarnak beszélni arról, ami bántja őket, hanem azért, mert a szókincsük még nem tart ott, ahol a felindulásuk.

A dühkitörés kisgyerekeknél szinte mindig szavak nélkül zajlik, és mi, felnőttek ilyenkor a legtöbbször véget akarunk vetni neki, ami abban a pillanatban nem ér célt. Mi történik viszont akkor, ha a kitörés közben és után inkább megpróbáljuk megérteni, mi zajlik bennük.

A düh, amire még nincs szavuk

Az érzelem megnevezésének mérhető hatása van, igaz, a legismertebb vizsgálat felnőttek bevonásával készült. Matthew Lieberman és munkatársai 30 résztvevő agyi működését követték funkcionális MRI-vel, miközben érzelmeket kifejező arcokat néztek, és érzelmeket kifejező szavakat kellett hozzájuk választaniuk.

Az érzelem megnevezésekor az amygdala, vagyis a riasztóközpont aktivitása csökkent, a jobb oldali homloklebeny területének aktivitása pedig nőtt.

Egy kétévesnél ez nem pont ugyanígy zajlik, és a kutatók maguk is mérsékelt hatásról beszélnek, egy tanulság viszont átvihető. Ha a gyermekünk helyett mi mondjuk ki, hogy „most nagyon mérges vagy, mert el kell indulnunk”, akkor felkínáljuk azt a magyarázatot, amit ő még nem tud megfogalmazni. Mindez pedig segít abban, hogy idővel megértse önmagát és megfelelő módon tudjon reagálni az érzéseire.

A csalódás, amit dacnak nevezünk

A kisgyerekek dühkitöréseinek jó részét a csalódás hajtja, és a csalódás kívülről pontosan ugyanúgy néz ki, mint az engedetlenség. A gyerekek előre elképzelik, hogy ők nyitják ki az ajtót, ők választják a kék pohárt, ők nyomják meg a liftben a gombot. Amikor ez nem így alakul, akkor felborul az általuk elképzelt kis világ, és a tiltakozás ennek a veszteségnek a következménye lesz.

A kettő különbsége a mi reakciónkon is meglátszik. Egy engedetlenségnek olvasott helyzetben szigorítunk, egy csalódásként olvasott helyzetben viszont nevet adunk az érzésnek, és felajánljuk, hogy legközelebb ő nyithatja majd ki az ajtót, vagy nyomhatja meg a gombot, de néha más is ugyanazt szeretné, amit mi.

A szabály ettől nem lazul. Az indulni kell attól is érvényes marad, hogy közben kimondjuk, miért rossz ez most nekik, és a gyerekek többségénél éppen ez a megnevezés rövidítheti le a kitörést.

A fáradtság

A harmadik gyakori félreolvasás a testi állapot. Az alváshiány, az éhség, a túl sok inger a játszótéren és egy lehetséges betegség kezdete mind olyan dolog, ami a kisgyerekeknél dühkitörésben jelenik meg, mert nincs rá más módjuk, hogy kicsatornázzák.

Ebben az esetben az érzelmi magyarázat helyett, a körülményt érdemes megváltoztatnunk, vagyis elvinni gyermekünket a zajból, enni adni neki, vagy elindulni vele haza, és a beszélgetés csak ezután következik.

Ha a kitörések szinte mindig ugyanabban a napszakban jönnek, akkor a napirendet érdemes megnéznünk elsőként, mert a legtöbbször ott van az oka.

Miért könnyebb egy történeten keresztül megértetnünk vele a saját érzéseit?

A gyerekek a saját dühükről nehezen beszélnek, egy mesefiguráéról viszont könnyen, és ennek a jelenségnek a lélektanban külön neve van, mégpedig az önmagunktól való eltávolodás.

Rachel White és munkatársai 180, 4-6 év közötti gyerekkel végeztek vizsgálatot, amiben a gyerekeknek egy unalmas, tíz perces feladatot kellett elvégezniük, és közben szabadon átmehettek játszani egy közeli táblagéphez. Az egyik csoport a saját nevében kérdezte magától, hogy dolgozik-e, a másik a saját nevét használta, a harmadik pedig egy mesefigurának, például Batmannek képzelte magát, kellékkel együtt.

A mesefigura szerepében lévő gyerekek töltötték el a legtöbb időt a feladat megoldásával, a saját énperspektívában lévők pedig a legkevesebbet. A kutatók magyarázata szerint a szerep lelki távolságot teremt, és ebből a távolságból könnyebb a saját viselkedésünkre ránézni.

A képeskönyv ugyanezt a távolságot adja meg, hiszen a lapjain például Finci a kisegér dacol a gyerekek helyett. Így kívülről látják azt, amit magukon nem tudnak még megfigyelni.

Amikor az érzelmek megértése nem elég

A szavak nem helyettesítik a határt. Ha a gyerekek ütnek, harapnak vagy dobálnak, akkor a cselekvést meg kell állítanunk, és a megnevezés utána jön, nem helyette.

A dackorszak fejlődéslélektani hátteréről, vagyis arról, miért jön el ez az időszak és mi zajlik közben a szülőben, külön cikkben írtunk, mert az más kérdés, mint az érzelmek megnevezése.

Ha a kitörések napi többször jönnek és fél óránál hosszabban tartanak, vagy ha a gyermekünk közben rendszeresen megsérül és másokat is megsért, akkor érdemes segítséget kérni. Ugyanez igaz arra, ha a kitörések 4 éves kor után sem csökkennek, vagy ha a beszédfejlődés is elmaradónak tűnik. Ilyenkor gyermekorvos vagy klinikai gyermek-szakpszichológus az első állomás, hiszen az alvási és a hallási probléma is ebben a formában jelentkezhet.

A könyv, ami egy egész napot végigdacol

Riikka Jäntti Finci dacos napja című képeskönyve egyetlen napot visz végig, amikor a kisegér nem akar felöltözni, nem akar lefeküdni, és nem teszi meg, amit a felnőttek kérnek tőle. A kötet tehát pontosan azokat a helyzeteket építi egymás után, amikről mi már szülőként kívülről tudjuk, hogyan szoktak végződni.

A könyv a finn szerző Kisegér-sorozatának része, ami 2015-ben indult, és már több mint húsz nyelven megjelent. A letisztult, skandináv hangvételű oldalak humorral fűszerezik a napot, és az illusztrációkat is maga Jäntti készítette.

A 48 oldalas kötetet a Cerkabella adta ki, Kovács Ottilia fordításában, 2 és 5 év közötti gyermekeknek ajánlva. Ha a következő dacos reggel után nem tudjuk, mit tegyünk, vegyük elő inkább ezt, és nézzük meg együtt, mit tesz Finci!