Elég egyetlen kanállal belekóstulnunk valamibe, és hirtelen ott ülünk a nagymamánk konyhájában, látjuk a viaszosvászon mintáját az asztalon, halljuk a rádiót a háttérben, pedig évtizedek teltek el azóta, és a receptet sem tudnánk felidézni.

Ez az ízemlékezet. De miért működik ennyire erősen, és mit veszítünk, amikor egy-egy ilyen fogás végleg eltűnik a családból?

Miért kötődik az illat ilyen szorosan az emlékhez?

A szaglásunk az egyetlen érzékszervünk, ami az emlékezetért és az érzelmekért felelős agyi területekhez kapcsolódik a legközvetlenebbül, ezért az illatok gyakran olyan emlékeket hívnak elő, amikhez napi szinten már nem férünk hozzá. Így egy illat képes azonnal visszarepíteni minket egy korábbi helyzetbe.

Az étel ennél is összetettebb, hiszen az íz mellett ott van a hőmérséklet, az állag, a tányér látványa és az a társaság, akikkel ettük. Ezek együtt raktározódnak el, és együtt is jönnek elő, sokszor egészen váratlanul.

Nem véletlen, hogy a gyerekkori fogások maradnak meg a legerősebben, hiszen abban az életkorban még sok mindennel először találkozunk, így erősebben hat ránk az élmény.

Mit veszítünk, ha elvész egy recept?

A családi receptek nagy része soha nem került papírra, hanem az emlékezetben élt tovább, és pontosan addig, amíg volt, aki csinálja. Ha ez a lánc megszakad, akkor nemcsak egy étel tűnik el, hanem az a mozdulatsor is, amit senki nem írt le, mert magától értetődőnek tűnt.

A hiány ilyenkor nem csak a konyhában jelentkezik. Egy-egy fogás kapocs a nemzedékek között, és amíg valaki elkészíti, addig a család története is elmesélhető marad rajta keresztül. Sokan akkor jönnek rá minderre, amikor már nincs kitől megkérdezni.

Miért lett ebből irodalmi műfaj?

Az elmúlt években feltűnően sok olyan regény jelent meg, amiben egy fogás, egy kávézó, egy könyvesbolt vagy éppen egy mosoda a gyógyulás helyszíne, és ezek jelentős része japán szerzők tollából származik. A nemzetközi könyvkiadás mára önálló kategóriaként kezeli őket, angolul leggyakrabban healing fiction vagy comfort fiction néven, a japán popkultúrában pedig már korábban is volt szava azoknak a történeteknek, amiket kifejezetten a megnyugtatás szándékával írtak.

A hullám akkor került igazán előtérbe, amikor Kavagucsi Tosikadzu Mielőtt a kávé kihűl című regénye a világ könyvesboltjaiba is eljutott. Kiderült ugyanis, hogy egy tokiói kávézóban játszódó, néhány rövid történetből álló kötet a nyelvi és kulturális határokon is könnyedén átjut. Magyarul azóta több hasonló sorozat indult és találta meg itthon az olvasóit.

A helyszín ezekben a regényekben szinte mindig ugyanaz: egy kicsi, nehezen megtalálható hely, ahol a vendéget név szerint ismerik, és ahol a kiszolgálás mellé figyelem is jár. Ez a szerkezet Japánban nem irodalmi kitaláció, hiszen a városnegyedek apró kifőzdéi és teázói valóban ilyen szerepet töltenek be, és az ott zajló beszélgetések éppen azért lehetnek nyíltabbak.

A történetek felépítése szintén tudatos, mert minden fejezet egy új vendéggel indul, a szereplők pedig egy-egy zárt, néhány oldalon megoldható gonddal érkeznek. Az olvasó így akkor sem veszít semmit, ha egy héten csak két fejezetre van ideje, és nem kell tíz szereplő nevét párhuzamosan fejben tartania ahhoz, hogy pár nap kihagyás után visszataláljon a szöveghez.

Sokan éppen a képernyők utáni csend igénye miatt nyúlnak ezekhez a könyvekhez, mert nem felpörögni akarnak tőlük, hanem lelassítani. Egy esti görgetés helyett egy kiszámítható, happy end-el záruló fejezet pontosan annyi, amennyit egy kimerült nap végén még valóban el bírunk olvasni. Ezek a könyvek persze nem ugyanarra vállalkoznak, mint egy nagyregény, és nem is ugyanabban a helyzetben kerülnek a kezünkbe.

Hol olvassunk bele ebbe a világba?

Kasivai Hiszasi sorozata egy csendes kiotói mellékutcában játszódik, ahol Nagare séf és a lánya, Koisi vezeti a Kamogava Kifőzdét. A vendégek nemcsak enni járnak hozzájuk, hanem azért is, hogy a nyomozói képességekkel megáldott apa-lánya páros újraalkosson egy-egy fogást a múltjukból, legyen az marharagu, makrélás szusi vagy egy rég elfeledett tempura.

A helyszín ráadásul nem mellékes, mert Kiotó a japán konyhaművészet egyik szíve, ahol a hagyományos ízek és a szertartásos vendéglátás a mindennapok része.

Az első kötet, A Kamogava Kifőzde 2024-ben jelent meg és rögtön követte is a folytatás, az Elveszett receptek nyomában 2025-ben. Ebben a részben egy olimpikon úszó az elhidegült apja noribenjét keresi, egy popsztár pedig egy tempura receptjét próbálja felidézni.

A harmadik kötet, a Hozzávalók a boldogsághoz című kötet nemrég jelent meg, melyben a vendégek között feltűnik egy zongorista, akinek a karrierjét egy sérülés törte derékba, valamint egy férfi, aki a megbánásával együtt egy gjóza emlékét cipeli magával. Mindhárom kötet a General Press Könyvkiadó gondozásában jelent meg, és bár a szálak összeérnek, a részek külön-külön is olvashatók.