A legtöbb konyhakert nyáron roskadozik, augusztus végén senki nem tudja, mit kezdjen a paradicsommal és a cukkinivel, novembertől viszont ugyanez a kert üresen áll, és tavaszig nem ad semmit.

Pedig nem így kellene működnie. Mit kellene máshogy csinálni ahhoz, hogy a kert az év nagy részében termést adjon, és mennyi munkával jár mindez?

Miért ilyen egyenetlen a termés?

A hagyományos konyhakert egynyári növényekre épül, tehát minden évben nulláról indulunk: vetünk, palántázunk, gondozunk, betakarítunk, aztán ősszel felszámoljuk az egészet. Ez a rendszer sok munkát kíván, és a hozama nagyjából három hónapra sűrűsödik össze.

A természetben viszont nincs ilyen üres időszak, mert ott egyszerre több szint és több évjárat dolgozik: fák, cserjék, évelők és egynyáriak együtt, egymást kiegészítve. Egy kert, ami ezt a szerkezetet követi, sokkal egyenletesebben termel.

Egy ilyen kertben ráadásul nem csak ennivaló terem, mert a virágzó növények a beporzókat hozzák oda, a cserjék pedig a madaraknak adnak helyet.

Az évelő zöldségek ebben kulcsszerepet játszanak, hiszen egyszer kell őket elültetni, aztán évekig maradnak. Nem véletlen, hogy a permakultúrás tervezés első kérdéseinek egyike az, hogy mennyi évelőt tudunk elhelyezni a rendelkezésre álló területen.

Hogyan kezdjük el a tervezést?

A tervezés nem az ültetésnél kezdődik, hanem a megfigyelésnél: hol jár a nap, merre fúj a szél, hol áll meg a víz, és hová nem megyünk ki szívesen esőben. Ezekből derül ki, mi hová kerüljön, mert egy rossz helyre tett ágyás évekig rosszul fog működni.

A szintek kialakítása a következő lépés. A gyümölcsfák, a cserjék, az évelők, a zöldségek, a dísz- és fűszernövények együtt adnak olyan kertet, ami ellenálló, vonzó és egész évben termő, miközben a kártevők nehezebben terjednek benne.

A gyalogutak helyét szintén érdemes előre kijelölni, hiszen ahol rendszeresen járunk, ott a talaj összetömörödik, és onnantól semmi nem nő meg rendesen.

Érdemes átgondolni a termesztőterek formáját is. A magaságyás, a mélyágyás, a fóliás terület és a szabadföldi ágyás mind mást tud, és a kérdés nem az, melyik a legjobb, hanem hogy melyikből mennyi kell nekünk.

Mit kezdjünk a vízzel?

Az aszályos nyarak után ez lett a kertek legfontosabb kérdése. Egy jól megtervezett rendszerben a vizet nemcsak használjuk, hanem gyűjtjük és tároljuk is, méghozzá lehetőleg ott, ahol lehullik.

Az eresz alá tett gyűjtőhordó a legegyszerűbb kezdés, a terepalakítás pedig a következő szint: a kert lejtésének ismeretében oda lehet vezetni a vizet, ahol a növényeknek szükségük van rá. A talaj takarása ugyanennek a kérdésnek a másik fele, hiszen a megtartott nedvesség annyit ér, mint a kiöntözött.

Néhány dolog, ami a legtöbb kertben megvalósítható:

• esővízgyűjtés a tetőről, hordóba vagy tartályba,
• árnyékoló növények a legforróbb sarkokba,
• ritkább, de alaposabb öntözés a napi helyett,
• kora reggeli locsolás a déli vagy esti helyett.

A hordó helyét érdemes magasabbra tenni, mert így a víz magától is elfolyik oda, ahová szeretnénk, és nem kell minden alkalommal szivattyúzni vagy kannázni.

Honnan jöjjön a tápanyag?

A vásárolt műtrágya helyett a permakultúrás szemlélet a kertben keletkező anyagokra épít, tehát a nyesedék, a fűkaszálék és a konyhai maradék kerül vissza a körforgásba. Ehhez jönnek a házilag készíthető biotápanyagok, például a csalánból vagy más növényekből érlelt levek.

Ez a megközelítés nemcsak olcsóbb, hanem tanulságosabb is, mert közben megértjük, mi táplálja valójában a növényeinket. Az első évek türelmet kívánnak, a talaj élete ugyanis lassan áll helyre, utána viszont sokkal kevesebb beavatkozást igényel majd.

Segítség a tervezésben

Huw Richards A permakultúrás kert című könyve ehhez a munkához ad fogódzót, általa a fenntartható kerttervezést a természettel összhangban valósíthatjuk meg. A kötet végigveszi a tervezést, a vízgyűjtést és a növények megismerését, és arra biztat, hogy minél többféle növényt ültessünk együtt.

A könyvben több mint százharminc évelő és egynyári növény termesztése szerepel, a fényképek mellett pedig illusztrációk mutatják be a legfontosabb tervezési elveket és technikákat, a metszéstől a szaporításig. Lépésről lépésre végigkíséri azt is, hogyan alakítsunk ki különböző termesztőtereket, és hogyan készítsünk biotápanyagokat.

Huw Richards számos kertészeti sikerkönyv szerzője, és a YouTube-on meg az Instagramon is követhető, vagyis aki elakad egy lépésnél, annak van hova fordulnia. A magyar kiadás a HVG Kiadó gondozásában jelent meg, közel 300 oldalon.