A kertészkedés hagyományos képe a fáradtságos munkáról szól: ásunk, gyomlálunk, permetezünk, öntözünk, és minden évben újrakezdjük az egészet, mintha a kert egy ellenfél lenne, akit évről évre le kell győzni.

A permakultúra ezzel szemben egészen más kiindulópontot kínál. De mit takar pontosan ez a divatos szó, és mennyire lehet belőle bármit is átültetni egy átlagos magyar kertbe?

Mi a permakultúra alapgondolata?

A permakultúra a növénytermesztés olyan módját keresi, amely ökologikusabb, és gazdaságilag is járható utat kínál, méghozzá úgy, hogy közben takarékosan bánik az erőforrásokkal. A rendszer nem egyetlen technikát jelent, hanem egy szemléletet, amelyben a kert nem különálló ágyások gyűjteménye, hanem összefüggő rendszer.

Az alapja éppolyan mértékben támaszkodik a tudományos ismeretekre, az ökológiára, a mezőgazdaságra és a környezettudományra, mint az elődeink hagyományos tudására. Ez a kettősség adja az erejét, hiszen a régi megfigyelések és a mai kutatások meglepően gyakran ugyanarra jutnak.

A szó maga a tartós vagy állandó mezőgazdaság kifejezésből ered, és ez a tartósság a lényeg: olyan rendszert építünk, amely évről évre kevesebb beavatkozással is működik.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy nem a talaj ellen dolgozunk, hanem érte, és nem az egyetlen tökéletes növényt keressük, hanem a sokféleséget.

Miért a talajnál kezdődik minden?

A hagyományos kertészkedés a talajt jórészt közegnek tekinti, a permakultúra viszont élőlények lakóhelyének. A forgatás, a kapálás és a csupaszon hagyott ágyás mind ugyanabba az irányba hat: kiszárítja a felszínt, és felborítja azt az élővilágot, amely a tápanyagokat a növények számára hozzáférhetővé teszi.

A csupasz talaj a természetben amúgy sem jellemző, hiszen egy erdő aljzatát is folyamatosan borítja valami.

A talajtakarás ezért az egyik legfontosabb teendő. Egy réteg szalma, fűnyesedék vagy avar megtartja a nedvességet, mérsékli a gyomosodást, és ahogy lebomlik, vissza is táplálja a talajt, tehát egyszerre több munkát vesz le a vállunkról.

A komposzt ebben a rendszerben a körforgás záró eleme, mert ami a konyhából és a kertből kikerül, az így jut vissza oda, ahonnan jött.

Mit jelent a sokféleség a gyakorlatban?

A monokultúra azért sérülékeny, mert egyetlen kártevőnek vagy betegségnek elég egyszer megtalálnia. Ha viszont egymás mellé többféle növény kerül, a kártevő nehezebben terjed, a beporzók pedig több okot találnak arra, hogy odalátogassanak.

A társnövények kérdése ennél is konkrétabb: bizonyos fajok jól megférnek egymással, mások viszont elnyomják a szomszédjukat. Egy jól megtervezett ágyásban a magasabb növény árnyékot ad az alacsonyabbnak, a virágzó fűszerek pedig odavonzzák a hasznos rovarokat.

A sokféleség egyébként nemcsak a zöldségekre vonatkozik, mert a gyümölcsfák, a bokrok és az évelők együtt adják azt a szerkezetet, amiben a madaraknak és a rovaroknak is jut hely.

Érdemes ezt a tervezést papíron kezdeni, mert így derül ki, hol van elég fény, hol gyűlik meg a víz, és merre jár a szél. A permakultúra legnagyobb munkája nem az ásó mellett zajlik, hanem a tervezésnél.

Hogyan kezdjünk bele, ha eddig nem így csináltuk?

Az átállás nem egy szezon alatt történik, és nem is kell mindent egyszerre felforgatni. Egyetlen ágyással is el lehet indulni, ahol kipróbáljuk a talajtakarást, a vegyes ültetést és azt, hogy nem nyúlunk hozzá annyit, amennyit megszoktunk.

A legnagyobb váltás sokszor fejben zajlik, hiszen meg kell szoknunk, hogy a rendetlenebbnek tűnő kert nem elhanyagolt, hanem működő egész. Az avar, a holt faág és a virágzó gyomsáv mind lakóhely valaminek, ami cserébe nekünk dolgozik.

Az első évek türelmet kívánnak, a rendszer ugyanis akkor kezd igazán működni, amikor a talajélet helyreállt, a hasznos rovarok pedig hazataláltak.

Egy könyv, ami fogja a kezed

Catherine Delvaux Permakultúra című kötete hónapról hónapra veszi sorra a teendőket, ami ennél a témánál különösen hasznos, mert a kert munkája is így oszlik el. Mindent a maga idejében, a komposztkészítéstől a növényválasztásig.

Négy kérdés köré épül az egész: hogyan készítsünk komposztot, melyek a megfelelő növények és a hatékony módszerek, melyik permakultúrás ötletet érdemes a saját kertünkben megvalósítani, és hogyan óvhatjuk hónapról hónapra a természetet. A kötet gazdagon illusztrált, a rajzokat Maelle Le Toquin készítette, és a sok felsorolás miatt később is gyorsan visszakereshető benne az információ.