Nálatok is fél óra alatt zajlik le az, aminek öt perc alatt kellene: előkerül még egy pohár víz, még egy pisi és még egy mese, közben pedig lassan mindenki elfárad és elveszíti a türelmét.
Sok családban ez a nap legnehezebb szakasza. De miért ilyen nehéz feladat ez a kicsiknek, és mit lehet tenni azért, hogy ne minden este ugyanaz a kör induljon el?
Miért nehéz esténként altatni?
A lefekvés a gyerek szemszögéből nem pihenés, hanem veszteség: véget ér a játék, és vele együtt véget ér az a közös idő is, amiből aznap talán amúgy is kevés jutott. Ehhez társul, hogy a kicsik időérzéke egészen másképp működik, mint a miénk. A „még öt perc” nem mérhető mennyiség a számukra, hanem egy alkuhelyzet kezdete.
Az esti hisztik nagy része ráadásul nem dacból fakad, hanem a nap során felgyűlt fáradtságból, és ilyenkor a gyerek önuralmi tartaléka már jórészt kiürült. A túlfáradt gyerek pedig nehezebben alszik el: inkább felpörög, és az egész folyamat kezdődik elölről.
Egy utazás, egy betegség vagy egy felborult hétvége után ráadásul szinte mindig újra kell kezdeni az egészet, és ez nem visszalépés, hanem a folyamat természetes része.
Az esti ellenállás sokszor a nap közbeni feszültségekből is táplálkozik, egy nehéz óvodai naptól a testvérviszályig, tehát a gyereknek nem alvásra van szüksége először, hanem néhány perc figyelemre.
Mi az az öt dolog, ami tényleg segít az altatásban?
Legyen ugyanaz a sorrend minden este, a vacsorától a villanyoltásig. A kiszámíthatóság a legerősebb eszközünk, mert a gyerek a lépésekből tudja, mi következik, és néhány hét alatt maga a sorrend kezdi el elálmosítani.
Csendesedjen le a lakás egésze, ne csak a gyerekszoba. Nehéz megnyugodni ott, ahol a szomszéd szobában még javában pörög az élet, a tompított fény és a halkabb hangok viszont az egész otthonban sokat segítenek ebben.
A képernyők maradjanak ki a lefekvés előtti utolsó órákból. Ez a legnehezebb pont a legtöbb otthonban, ugyanakkor ez hozza a legnagyobb változást, mert a pörgős tartalom után a szervezetnek jó időre van szüksége a lelassuláshoz.
Adjunk időt a levezetésre a nap utolsó szakaszában. Az utolsó óra ne a nap legizgalmasabb játékával teljen, hanem valami nyugodtabbal, például egy közös meseolvasással.
Hagyjuk kimondani a félelmeit, ahelyett hogy lebeszélnénk róluk. Ha a gyerek fél a sötétben, attól nem múlik el, hogy komolytalannak nevezzük, egy halvány éjjeli fény és a kedvenc plüss viszont többet segít bármilyen magyarázatnál.
Mit ad hozzá az esti mese?
A mese nem véletlenül lett a legtöbb családban az este utolsó, közös mozzanata, hiszen egy kiszámítható rítus, amiben a gyerek figyelme lassan lekapcsol a napról. Nem a hossza számít, hanem az, hogy minden este számíthasson rá.
A gyerekek szeretik ugyanazt a könyvet újra és újra kérni, hiszen az ismerős történet biztonságot ad, mert a kicsi pontosan tudja, mi következik. A közös mesélés ráadásul a felnőttnek is jelzi, hogy a nap ezzel véget ért.
Külön jól működnek azok a történetek, amelyek pont az esti ellenállásról szólnak, mert a gyerek így kívülről nézhet rá arra, amit ő maga is csinál esténként. Ha a mesehős is hadakozik a lefekvéssel, majd megnyugszik, az sokkal meggyőzőbb, mint bármelyik szülői érv.
A Jó éjt, bocika! a Csengőkert Kiadó csillagfényes esti mesesorozatában jelent meg, és pontosan ezt a helyzetet dolgozza fel: a kis boci nem akar lefeküdni, inkább elcsatangol, játszótársakat keres, közben pedig belekeveredik egy ijesztő helyzetbe.
A rövid, keménytáblás kötet lapjait LED-es csillagok világítják meg, kellemes hangulatot árasztva az elalváshoz.
