Emlékszel, mikor olvastál utoljára hangosan verset a gyerekednek? A legtöbb otthonban ez az a műfaj, amelyik szépen lassan kiszorul a polcokról.
Pedig a rövid, játékos szöveg pont annak való, akinek este már fogytán a türelme. A nagyszülők kezében pedig külön életet kap, akiknek a hangja amúgy is más ritmusban szól.
Cikkünkben megnézzük, mit kínál Zalán Tibor kötete, és miért szól legalább annyira a felnőttekhez, mint a gyerekekhez. Nézzük is meg!
Miért érdemes hangosan verset olvasnunk?
A vers a kisgyerekek első irodalmi élménye, még jóval az összefüggő történetek előtt. A ritmus, a rím és az ismétlés ugyanis azelőtt megfogja őket, hogy a tartalmat végig követnék.
Egy versike ráadásul rövid, így belefér a fürdés és az elalvás közötti percekbe. Nem kell hozzá fejezetet visszakeresnünk, és nem baj, ha holnap ugyanazt kérik újra. Az ismétlés a gyereknek nem unalmas, hanem kiszámítható és biztonságot adó pont az esti órákban.

Ha közben közbevág vagy kitalál egy saját sort, az a lehető legjobb jel, amit kaphatunk tőle. A hangos olvasás közben a szöveg zenéje is átjön, amit néma olvasással nem lehet átadni. Érdemes ezért bátran játszanunk a hangerővel, a tempóval és a szünetekkel.
Az esti vers ráadásul jelzés is a számára, hiszen a nap ilyenkor kezd el lassulni. A ritmus és a mondatok közötti csend együtt készíti elő az elalvást.
A nagyszülői szerepet senki nem írja le előre
A szülői szerepről könyvtárnyi tanács érhető el, a nagyszülőiről jóval kevesebb. Sokan a saját gyerekkorukból hozott mintákkal vágnak neki, és menet közben találják ki a többit.
Sokan tapasztaljuk, hogy a nagyszülő másfajta türelemmel ül le a gyerek mellé, mint mi egy hétköznap közepén. Ez nem verseny, hiszen a nagyszülőnek más a szerepe és másképp telik az ideje is. Érdemes ezt inkább kihasználnunk!
Egy közös versolvasás erre a lehető legegyszerűbb ürügy, és nem kell hozzá semmit megszerveznünk.
Két unoka, egy megilletődött nagyapa
A Zazózások és Zizegések c. kötet alapja egy egyszerű helyzet: a költőnek megszületett az unokája, majd nem sokkal később a második is. A nagyapaság pedig, ahogy a szerző írja, egyik napról a másikra szakadt rá.
Tanfolyamot nem talált hozzá, így a versekben dolgozta fel az együtt töltött időt. A szerző nem magát helyezi a középpontba, hanem a két unokát és a közös élményeiket. Saját megfogalmazása szerint inkább szemlélője, segítője és aggódója a két gyerek életének.
Ez a nézőpont adja a könyv alaphangját, hiszen a nagyszülő ritkán irányít. Sokkal inkább figyel, kísér és szórakoztatni próbál. A két gyermek neve adja a cím játékos hangzását, és ez a hangzás végig kitart a verseken is.
Nem csak a szöveget érdemes megnéznünk a gyerekkel, hanem a képeket is. A rajzok kapaszkodót adnak annak, aki még nem olvas, és beszélgetést indítanak arról, amit lát. A közös nézegetés a legkisebbekkel is működik, akik a szavakból egyelőre csak a hangzást fogják meg.
Ajándéknak szintén jó választás, ha a nagyszülő és az unoka közös programot keres. Egy könyv, amit együtt olvasnak, tovább elkíséri őket, mint a legtöbb játék.














