Az immunrendszerről sokan úgy beszélünk, mintha egy izom lenne: erősíteni kell, felturbózni, rásegíteni. Klinikai szemmel ez a kép azonban kissé félrevezető.

A jó immunműködés nem a maximumra tekert védekezést jelenti, hanem inkább szabályozást: a szervezet hatékonyan reagáljon a kórokozókra, ugyanakkor ne forduljon önmaga ellen, és ne tartson fenn feleslegesen gyulladásos készenléti állapotot.

Hogyan működik az immunrendszerünk?

Az immunrendszernek van egy veleszületett (innate) és egy szerzett (adaptív) ága. Előbbi gyors, azonnali védelmet biztosít (barrierek, falósejtek, gyulladásos jelzések), utóbbi specifikusabb, folyton tanul és immunmemóriát alakít ki (B- és T-sejtes válasz). A rendszer akkor működik jól, ha a válasz elég erős és célzott, majd a kórokozó legyőzése után időben visszaáll nyugalmi állapotba.

Éppen ezért a túl erős immunrendszer sem ideális állapot: az allergiák és az autoimmun kórképek is azt mutatják, hogy az egyensúly felborulása legalább akkora probléma lehet, mint a gyenge védekezőképesség.

A mindennapok tényezői, amik érdemben alakítják az immunválaszt

Az egyik ilyen tényező az alvás. A tartós alváshiány ugyanis nem csupán fáradtságot okoz, hanem neuroendokrin és immunológiai szinten is megterheli a szervezetet; több áttekintés szerint a hosszan fennálló alvásmegvonás összefüggésbe hozható immun-dysregulációval és fokozott fogékonysággal bizonyos fertőzések iránt.

Emellett a krónikus stressz is képes módosítani az immunműködést (például hormonális és gyulladásos jelátviteli útvonalakon keresztül). A stresszreakcióhoz társuló mediátorok, mint például a kortizol tartós jelenléte az immunválasz több pontján is eltolódásokat okozhat.

A fizikai aktivitás fontossága itt is jelentős. A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás általában kedvezően hat az immunfelügyeletre és a krónikus, alacsony fokú gyulladásos állapot mérséklésére, míg a túlzott, regeneráció nélküli terhelés kedvezőtlen irányba is tolhatja a rendszert.

Az immunrendszer jelentős része továbbá a nyálkahártyákhoz kötődik, ezért a bélrendszeri környezet sem elhanyagolható. A rostok fermentációjából képződő rövid szénláncú zsírsavak immunmoduláló szerepe jól dokumentált, a megfelelő rostbevitel és a rövid szénláncú zsírsavak hozzájárulhatnak a bélbarrier és a nyálkahártya immunválaszainak kedvezőbb működéséhez.

A fenti tényezők közös üzenete klinikai szempontból egyszerű: az immunrendszert nem felturbózni kell, hanem tehermentesíteni és stabilizálni. Ebbe a gondolatkörbe illeszkedik a pszichés tényezők – stressz, megküzdés, jelentésadás – szerepe is: nem mint csodaszer, hanem mint az élettani szabályozás egyik valós rétege.

Az immunrendszer és az elme ereje

Dr. Jeffrey Rediger Teljes gyógyulás című könyve a pszichoneuroimmunológia szemléletéhez illeszkedve vizsgálja, hogyan kapcsolódhat össze az immunrendszeri szabályozás, a stresszélettan és a pszichés tényezők szerepe, különös tekintettel a váratlan javulásokról szóló esetekre.

Rediger egyszerre orvos és pszichiáter, és pont ez adja a könyv különlegességét: nem választja szét élesen a test és az elme témáját, hanem azt vizsgálja, hol és hogyan érnek össze. Ezt a kapcsolatot pedig nem motivációs frázisokkal próbálja eladni, hanem klinikai történetekre és élettani magyarázatokra építve teszi érthetővé: mit jelenthet a stressz, a megküzdés, a tartós terhelés vagy éppen az életmódbeli fordulat az immunrendszer szabályozása szempontjából.