Az egytálételek legnagyobb erénye, hogy a sütő dolgozik helyettünk, miközben mi közben teljesen mással foglalkozhatunk. Ez a fogás ráadásul be is csapja kicsit az embert, hiszen köretnek indul, a közepén olvadó camembert-ral viszont rögtön teljes értékű vacsorává válik.
Az ősz egyik legjobb alapanyaga, a sütőtök lassan, a saját cukrától karamellizálódva nyeri el a végső ízét, amihez a lilahagyma enyhe csípőssége és a datolya édessége is remekül passzol. A dió pirulás közben olajos, pörkölt aromát enged ki magából, a sült sajt krémes belseje pedig egyben tartja az egészet, így minden falatban találkozik az édes, a sós és a roppanós textúra is.
A hozzávalókat ráadásul egyetlen tepsiben rendezzük el, így a mosogatás sem rabol el tőlünk húsz percet a vacsora után.

Így készítsd el a Sütőtökös őszi egytál receptet!
Hámozzuk meg a sütőtököt, kanállal kaparjuk ki a magházát, majd vágjuk nagyjából egyforma, vastag hasábokra, és így kockázzuk fel. Hámozzuk meg a lilahagymát is, és vágjuk vastagabb cikkekre. Az almát hámozzuk meg, távolítsuk el a magházat, majd vágjuk hasonló méretű kockákra, mint a sütőtököt.
A sütőedény alját locsoljuk meg az olívaolajjal, adjuk hozzá a felaprított zöldségeket, és az almát, majd locsoljuk meg a zöldséges folyékony fűszerpáccal. Forgassuk össze alaposan, hogy mindenhol bevonja a darabokat.
Egy mozdulat, és készen is vagyunk a fűszerezéssel!
Egy ilyen sült zöldséges tálnál a legnagyobb kihívás az, hogy a fűszerek valóban átjárják a zöldséget.
Az Ízmester folyékony fűszerpácai éppen ezt oldják meg helyettünk: a fűszerek már folyékony formában, készre keverve várnak ránk, így egyetlen mozdulattal, egyenletesen vonják be a zöldségeket és húsos fogásokat.
Igazítsuk meg, hogy a közepén szabadon maradjon némi hely, ahol a camembert belefér. Adjuk hozzá a sonkát is, óvatosan a zöldségek közé igazítva.
Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra, légkeverésen. Fedjük le a sütőedényünket, és toljuk a sütő középső szintjére. Süssük a fóliával lefedve 30 percig, hogy a zöldségek a saját gőzükben puhuljanak meg.
Ezután vegyük le róla a fedőt vagy az alufóliát, szórjuk a tepsibe a datolyát és a diót. Emeljük a sütő hőmérsékletét 200 C fokra, majd toljuk vissza további 10-15 percre.
Vegyük ki a sütőből, és hagyjuk két-három percig pihenni, majd vágjuk fel a sajt tetejét, hogy a krémes belseje kifolyjon a zöldségek közé, és tálaljuk azonnal, forrón pirítóssal.
A recept létrejöttét az ÍZMESTER támogatta!
Nézd meg videón is, hogyan készítsd el!















