Hirdetés
Onion ring pizza

Onion ring pizza

Hozzávalók

  • 2 fej vöröshagyma
  • 200 g gouda
  • 50 g szalámi
  • 30 g parmezán
  • 1 tk morzsolt oregánó

Vannak azok a receptek, amik már ránézésre is túlbonyolítják a dolgokat – és vannak azok, amik szinte nevetségesen egyszerűek, mégis zseniálisan jól működnek. Az utóbbiak gyakran épp emiatt lesznek virálisak a közösségi médiában: gyorsan elkészülnek, látványosak, és már az első harapásnál bebizonyítják, hogy nem kell mindig túlgondolni a főzést se.

Az Onion ring pizza éppen ilyen. Az elmúlt hetekben egyre többször jött velem szembe, úgyhogy gondoltam, ideje kipróbálni, tényleg megéri-e a felhajtást.

Onion ring pizza recept

Nos, el kell ismerni – nagyon is! Ha van otthon egy kis hagyma, sajt és szalámi, már nincs is több kifogás – irány a sütő!

 

Így készítsd el az Onion ring pizza receptet!

Kezdjük azzal, hogy lereszeljük a sajtokat. Ezután előmelegítjük a sütőt 180 °C-ra, hiszen amíg összeállítjuk az onion ring pizzánkat, épp ideális hőfokra melegszik majd. Vegyünk elő két nagyobb fej vöröshagymát, és hámozzuk meg őket. Vágjuk őket kb. 2-3 mm vastag karikákra, ne válasszuk szét a hagymakarikákat. Ezek lesznek a pizzánk alapjai.

Fogjunk egy sütőpapírral bélelt tepsit, szórjuk meg a reszelt edami sajttal és kezdjük el szépen sorban elrendezni rajta a hagymakarikákat.

Így készítsd el az Onion ring pizza receptet!

Helyezzük el rajta tetszőlegesen a szalámi szeleteket, majd szórjuk meg a parmezánnal. Végül hintsük meg az egészet egy kevés morzsolt oregánóval – ettől lesz igazán “pizzás” az ízvilág.

Tegyük be a sütőbe, és süssük 20 percig, amíg a sajt gyönyörűen megolvad, bugyogni kezd, és a szalámi kissé megpirul a tetején. A hagymakarikák kívül enyhén karamellizálódnak, belül pedig szaftosak maradnak – és a sajt mindenhol ott lesz. Amikor kész, hagyjuk pár percig hűlni, majd szeleteljük fel, és már tálalhatjuk is.

Igazi “comfort food”, nassolni is kiváló, de vendégvárónak is szuper – egyszerre ropogós, szaftos, sajtos és fűszeres. Ha egyszer kipróbáltuk, garantáltan felkerül az all-time kedvencek listájára.

Ha kíváncsi vagy, hogyan készítsd el, nézd meg ezt a videót!

TUTI TIPP

A gouda sajt mellé keverjünk egy kevés reszelt füstölt sajtot is – ez ad egy újabb ízdimenziót, amitől garantáltan még jobban függővé válunk az első falat után.

Hozzávalók

  • 2 fej vöröshagyma
  • 200 g gouda
  • 50 g szalámi
  • 30 g parmezán
  • 1 tk morzsolt oregánó
Hirdetés

Legnépszerűbb cikkek
Hirdetés

Hirdetés
dns központ

Hirdetés

próbáld ki a többi receptünket is!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Részletek: