A legtöbb gyerek úgy ismeri meg az erdőt, hogy évente kétszer végigmegy rajta egy kiránduláson, ezért a nyári és a téli állapot a fejében két teljesen különálló hely marad, nem pedig ugyanaz a természeti terület két eltérő állapotban.

Az erdő megértéséhez viszont éppen a folyamatot kell látni, azt, hogy mi mit követ, és melyik állat hogyan készül fel a változásokra. Az alábbiakban végigmegyünk azon, mi zajlik valójában az erdő lakóinál az év során, és hogyan tudunk ebből valamit átadni egy kisgyereknek is.

Miért érdemes ugyanazt a helyet figyelni egy éven át?

A természet megismerésének legegyszerűbb módja nem az, hogy az ország különböző helyeit járjuk be a családdal – bár ez is jó mókának hangzik -, hanem az, ha a hozzánk közel eső tájat figyeljük meg újra meg újra. Ha ugyanazt a fát, erdőt vagy bokrot nézzük meg séta közben a gyerekkel, akkor a változás látható és kézzel fogható lesz a számára.

Ez a fajta figyelem a gyereknél olyan dolgokat épít, amiket nehéz másból megtanulni. Megjelenik benne a sorrend, az időbeli távolság és az okozatiság, hiszen látja, hogyan fejlődnek, majd váltanak színt a levelek és hogyan rendeződik át a természet a téli nyugalom időszakára.

Milyen érdekességeket tanulhatnak a gyerekek?

Te például tudtad, hogy a téli álom a leggyakrabban félreértett erdei jelenség? Hiszen a valódi hibernáció egészen szélsőséges állapot. A mogyorós pele testhőmérséklete 2 és 5 Celsius fok közé süllyed, öt-tíz percenként vesz levegőt, a szíve pedig óránként egyszer dobban, és ebben az állapotban akár hét hónapot is eltölt.

A többi igazi téli álmot alvó faj hasonló mélységbe kerül. A sün testhőmérséklete 4 és 5 Celsius fok közé esik, három-négy percenként lélegzik, a szíve percenként öt és húsz között ver, a denevéreknél pedig öt és nyolc fok közötti testhőmérséklet és percenkénti egy-két szívdobbanás mérhető.

A mókus ezzel szemben nem alszik valódi téli álmot, csak felszínes szendergésbe kerül. Időnként felébred, ennivalót keres az ősszel elrejtett készleteiben, utána pedig visszaalszik.

A hibernációt nem elsősorban a hideg, hanem a táplálék csökkenése indítja el, és egy felzavart téli álmot alvó állat komoly veszélybe kerül, hiszen az újbóli elalvás rengeteg energiát fogyaszt el abból, amit a télre szánt.

A legjobb éléskamra nem a mókusé

Az erdő legnagyobb magraktárosa nem a mókus, hanem egy madár. A szajkó egyetlen ősz során akár 3000-5000 darab makkot is elrejthet, és a rejtekhelyek közül több százat, akár ezret is megjegyez, hónapokon át.

A memóriája ugyanakkor nem hibátlan. A szakirodalom szerint az elrejtett magok 70-80 százalékát találja meg újra, a maradék 20-30 % viszont a földben marad, ahol csírázni kezd tavasszal és később fa lesz belőle.

Egy 2010-es brit vizsgálat szerint a tölgyek természetes szaporulatának akár hatvan-hetven százaléka a szajkók raktározásának köszönhető, vagyis a madár, ami elfelejti, hová tette a makkot, lényegében erdőt telepít.

Mivel keltsük fel az érdeklődését?

A rohanó hétköznapokban nem mindig jut időnk kimenni a szabadba, azonban ezeken a napokon sem kell lemaradniuk a kicsiknek semmiről!

Emilia Dziubak Egy év az erdőben című böngészőjében az évszakok és a napszakok sorra váltják egymást, miközben az erdő lakói újabb és újabb élethelyzetekbe keverednek. A könyv végigveszi, ki hol lakik, kivel barátkozik, mit szeret enni és hogyan készül a télre. Megmutatja azt is, kik maradnak párban egy életen át, kinek van a legjobban felszerelt éléskamrája, és kit nem láthatunk télen.

A szakmai ajánlások közül az egyik szempont külön figyelmet érdemel. Kecskés Ferenc, az MKE tanácsadó testületének tagja arra hívja fel a figyelmet, hogy a kötet a magyar erdőkben is megtalálható fajok mellett északi területekről érkezett állatokat is bemutat. Szerepelnek benne olyan fajok is, amik az ember közelségében találták meg az életfeltételeiket, és ezzel szinte a szomszédainkká váltak. A Jane Goodall Intézet kutatója, Szarvas Renáta pedig a természet közelebb hozásában látja a könyv értékét.

A 30 oldalas, leporelló formátumú kötet a Lábnyom Könyvkiadónál jelent meg.