Amikor az ember felnőttként újraolvas egy népmesét, pár oldal után azon kaphatja magát, hogy az adott történet valahogy mégsem a királyfiról szól, hanem saját magáról.

Ez a felismerés nem véletlen és nem is misztikum, hiszen a meseterápia éppen erre a hatásra épül. Mi történik ilyenkor bennünk, és miért hat egészen máshogy egy több száz éves történet, mint egy baráti jó tanács?

Miért marad meg a mese, ha a tanács elillan?

A jó tanács azért nehéz műfaj, mert azonnal állásfoglalást igényel. Aki kapja, az a hallgatás első másodpercében eldönti, egyetért-e vele, és ha nem, akkor a mondat további része már nem jut el hozzá.

A mese ezzel szemben nem utasít, hanem bemutat, hiszen nincs benne megszólított. Elmeséli, mi történt valakivel, aki rossz irányba indult el, és ebben a formában nincs mit visszautasítani.

A szimbolikus távolság adja a lényeget, mivel a történet nyilvánvalóan nem rólunk szól, hanem egy mostohalányról vagy egy vízbe esett gyűrűről, a saját helyzetünket biztonságos távolságból vehetjük szemügyre.

Mire jó a meseterápia?

Magyarországon ez a megközelítés önálló szakmává fejlődött. A meseterápia a művészetterápia, azon belül pedig a biblioterápia egyik ága, és abból indul ki, hogy a népmesék szimbolikus formában ugyanazokat a dilemmákat játsszák végig, amikkel az életünk során találkozunk.

A hazai módszerek közül kettő a legismertebb. Antalfai Márta klinikai szakpszichológus 1998-ban alkotta meg a Kincskereső Meseterápiás Módszert, ami a jungi analitikus pszichológiára épül. Boldizsár Ildikó Metamorphoses Módszere pedig az irodalmi és a pszichológiai megközelítést ötvözi, és mára az egyik legelterjedtebb lett az országban.

A két életkornál azonban másra használják. A gyerekeknél a mesehallgatás a fantáziát és a szókincset gazdagítja, és oldja a tudattalan feszültségeket, a felnőtteknél viszont a konkrét konfliktushelyzetek átgondolásában segít.

Hogyan olvassunk mesét felnőttként?

A legrosszabb olvasási mód a tanulságkeresés. Ha a mese végén azt próbáljuk kibányászni, mit üzen nekünk, akkor visszatértünk a jó tanács műfajához, és a szimbolikus távolság elveszett.

Jobban működik, ha a figyelmünket a saját reakciónkra fordítjuk. Olvassuk el a mesét kétszer, és jegyezzük fel, melyik alak felé húzunk, melyik rész idegesít, és hol szeretnénk félretenni a könyvet.

A kellemetlen reakció a leghasznosabb. Ha egy mesében valami indokolatlanul zavar minket, az általában nem a szöveg hibája, hanem jelzés arról, hogy az adott helyzet bennünk is megnyit valamit.

Mi az archetípus, és mire jó?

Az archetípus fogalma Carl Gustav Jung nyomán került a lélektanba, és olyan visszatérő alakokat jelöl, amik kultúrától függetlenül felbukkannak a történetekben. A bölcs öreg, az árva, a csaló és a gyámolító alakja mindenhol ott van, csak más nevet és más ruhát kap.

Clarissa Pinkola Estés Farkasokkal futó asszonyok című könyve ebbe a gondolatiságba illeszkedik, amikor a vad nő alakját írja le. A fogalom nála a természeti ciklusokkal és az ösztönös tudással való kapcsolatot jelenti, amit a racionalitásra épülő társadalom elnyom, és amit a mesék vissza tudnak adni.

Clarissa Pinkola Estés pszichoanalitikus 1992-ben jelentette meg a könyvét, ami ezután 145 hetet töltött a The New York Times sikerlistáján, ami akkor rekordnak számított. Az anyag nem íróasztalnál készült, hanem a szerző családjától, utazásaiból és a saját pácienseitől összegyűjtött történetekből áll össze.

Alcíme szerint a nőiség őseredetének titkaiba vezet be, és a mesék, mítoszok meg a legendák felől közelít ahhoz, amit a szerző ösztönös bölcsességnek nevez. A könyv hossza önmagában is jelzi a léptéket, hiszen 531 oldalon, mesénként haladva dolgozza fel az anyagot.

A legújabb, élfestett kiadás a Good Life Books gondozásában jelent meg 2026 áprilisában, keményborítós kötésben.