A háztartási hulladékunk jelentős része konyhai zöldhulladék, ami a kukában hasznavehetetlen szagos masszává áll össze, a kert végében viszont néhány hónap alatt abból lesz az a földszerű anyag, amiért a gazdaboltban súlyos árakat fizetünk.

Ez a komposztálás az önfenntartó kert egyik lényege. De hogyan induljunk el úgy, hogy ne a szag és a legyek maradjanak meg belőle, és mit tegyünk akkor, ha egy emeleti lakásban élünk?

1. A helyszínt válasszuk meg először

A kudarcok nagyon gyakran ott kezdődnek, hogy a ládát a kert legnaposabb sarkába tesszük, ahol nyáron kiszárad. A másik véglet a legmélyebb pont, ahol minden eső után megáll a víz. A jó hely félárnyékos, szélvédett és lehetőleg könnyen elérhető pont.

Az sem mellékes, hogy a komposzt alja közvetlenül a földre kerüljön, hiszen a talajból költöznek fel azok a giliszták és apró szervezetek, amik a munka nagyobb részét elvégzik. Egy beton felületre állított láda ugyanezt a folyamatot jóval lassabban, sokszor pedig rothadásba fordulva végzi el.

2. A barna és a zöld anyag arányán dől el minden

A komposztálás alapszabálya egyetlen mondatban összefoglalható, mégis ez a leggyakrabban elhanyagolt része. A könnyen bomló, nedves és nitrogénben gazdag zöld anyag mellé mindig kell szárazabb, szénben gazdag barna anyag is. Zöld anyag a konyhai maradék, a fűnyesedék és a gyom, barna pedig a falevél, az apró gally, a szalma, a kartonpapír és a fűrészpor.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy vödör konyhai hulladék után mindig szórjunk rá egy hasonló mennyiségű száraz anyagot, és akkor a komposzt nem fog összetömörödni. Aki csak konyhai zöldhulladékot tesz a ládába, az nem komposztot csinál, hanem silózik, ezért érdemes ősszel néhány zsák falevelet eltennünk, hogy egész évben legyen mit hozzáadnunk.

3. A szag mindig jelzés

Ha a komposzt kellemetlen szagot ad, akkor nem a folyamattal van baj, hanem nincs benne elég levegő, és a bomlás rothadásba fordult. Ilyenkor a megoldás a forgatás és a szárazabb anyag hozzáadása, mert a levegő visszakerülésével a szag néhány napon belül eltűnik.

A rendszeres átforgatás nem csak a szag ellen segít, hanem gyorsítja is a folyamatot, mivel a meleg belső részbe kerül vissza a szélről a nyersebb anyag. Aki nem forgatja, annak is lesz komposztja, csak jóval lassabban, és érdemes ilyenkor legalább két ládával dolgoznia, hogy amíg az egyik érik, a másikban lehet gyűjteni.

4. Ne dobjunk bele mindent

A komposzt nem szemetes, és van néhány anyag, ami tényleg gondot okoz benne. A főtt és sós maradék, az olaj, a hús, a hal és a tejtermékek rágcsálókat és kellemetlen szagot hoznak, a kutya- és macskaürülék pedig egészségügyi kockázat miatt marad ki belőle.

A magot érlelő gyomokkal és a betegség miatt kidobott növényi részekkel szintén óvatosan bánjunk, hiszen ezek a következő szezonban visszatérnek a kertbe. Nem kell viszont félnünk a tojáshéjtól, a kávézacctól, a teafiltertől, a papír tojástartótól vagy a zsírmentes, festetlen papírtól, mert ezek jól bomlanak és a szerkezetnek is jót tesznek.

5. Lakásban is van megoldás, csak más technikát kell választanunk

Aki emeleti lakásban él, annak sem kell feladnia, mert a hagyományos kerti ládának több városi változata is működik. A legkézenfekvőbb a kukacokkal dolgozó vermikomposztálás, ami egy zárt, tálcás rendszerben szagmentesen üzemel, és egy erkélyen vagy akár a konyhaszekrény alatt is elhelyezhető.

A másik irány a japán eredetű bokashi, ami valójában nem komposztálás, hanem oltóanyaggal segített fermentálás egy zárt vödörben, és nagy előnye, hogy a főtt maradékkal is elbír. Ha egyik sem jön be, akkor érdemes megnéznünk, működik-e a környéken közösségi komposztpont. Ezekből az utóbbi években egyre több létesült a városokban, és sok helyen a kész komposztból is lehet hazavinni.

Több információra van szükséged?

Urbán Csilla és Merza Péter Komposztkönyv – Forgasd! című kötete a Cser Kiadónál jelent meg, és abból az alapállításból indul, hogy komposztálni bárki tud, bárhol is éljen. A könyv a kertgazdálkodástól a városi közösségi pontokig végigveszi a lehetőségeket, és a különlegesebb megoldásokra is kitér, a komposzttoalettől a mélymulcsig.

A szerzők ráadásul nem állnak meg a módszertannál, mert a technikák mellé egy természetközpontú szemléletet is átadnak. Annak való, aki érteni szeretné, mi zajlik a láda belsejében.